Az altatóorvoslás története már elmúlt 150 éves és a kezdeti műtőbeli bódítás-fájdalomcsillapításból sokrétű, nélkülözhetetlen tudománnyá vált. Az “aneszteziológia és intenzív terápia” dinamikusan fejlődő, önálló orvosi szakterület. Alapvető feladata az életfontosságú szervek működésének ellenőrzése és a kóros állapotok kezelése mind a műtéti érzéstelenítés, mind az intenzív terápia során.

Még napjainkban is előfordul, hogy a lakosság többsége, a páciensek, a kórházi hivatalnokok, a politikusok, de némely esetben még a kollégák sem tudják, mi a tevékenységünk, milyen képzettséggel rendelkezünk. Aligha ismert, hogy a kórházi betegek kétharmadának kezelésébe az aneszteziológusnak is be kell kapcsolódnia. Ennek ellenére a közelmúltban, Angliában, – az altatás európai őshazájában – egy parlamenti képviselő csodálkozva vette tudomásul, hogy az aneszteziológusok is orvosi diplomával rendelkeznek.

Hazánkban, naponta több száz olyan beteg kerül műtétre, akiknek gyógyulásában az altatóorvos közreműködése nélkülözhetetlen. Ezen betegek többsége nem is annyira a műtéttől, mint inkább az altatástól fél, mert az altatást, a műtő világát még mindig misztikus homály, titokzatosság övezi, a rémhírkeltés, félreértés és félremagyarázás jellemzi. Ráadásul ott van a fájdalomtól való rettegés. A legtöbb ember számára mindez egy idegen világ, melyben nem tud eligazodni, és ami ismeretlen, attól fél.

Ugyanakkor ismert tény, hogy a jól tájékoztatott beteg együttműködése javítja a betegellátás biztonságát, csökkenti a szövődmények előfordulásának lehetőségét, oldja a beteg altatás előtti szorongását. A szakszerűen és sikeresen érzéstelenített beteg elégedettsége pedig növeli az aneszteziológia szakmai, társadalmi, és erkölcsi elismertségét.

Ezek a tények és gondolatok adták az ötletet, hogy  elindítsam ezt a honlapot.