Október 16-a az aneszteziológia világnapja, amely az 1846. október 16-án Bostonban végrehajtott első sikeres éternarkózisnak állít emléket. A nemzeti aneszteziológus társaságok világszervezetének kezdeményezésére százötven országban
emlékeznek a jeles orvostörténeti eseményre. Hazánkban a Pécsi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézete nyílt napot rendezett a lakosság részére, hogy megismerhessék az aneszteziológusok munkáját, az általuk használt eszközöket. Az intézet munkatársai előadásokat tartottak, és műtőlátogatást is szerveztek.
De miért is fontos megemlékezni erről az eseményről? Mi volt előtte, és mi változott?
A 18. század közepéig a fájdalom volt a műtéttel járó legnagyobb gyötrelem, mert mint azt John Collins Warren bostoni sebészprofesszor a 19. században elismerte: „Sebészkésünk elválaszthatatlan a fájdalomtól.” Albert Schweitzer, a Nobel-békedíjas német orvos, lelkész, filozófus, orgonaművész 1931-ben pedig így fogalmazott: „A fájdalom a halálnál is rettenetesebb úr.” Akkoriban az egyetlen gyógyulást jelentő sebészkéstől sokakat a fájdalmas szenvedés tartott vissza. Gyakorta előfordult, hogy nem a műtét, hanem a fájdalom vagy az attól való rettegés sokkoló hatása okozott halált. Ezért óriási jelentősége volt annak, hogy az első sikeres éternarkózis után a beteg kijelentette: a műtét alatt semmilyen fájdalmat nem érzett. A műtéti fájdalomcsillapítás tudományának megszületésével véget ért a tudatlanság, a kín és sötétben való meddő tapogatózás időszaka. A fájdalommentes operálás lehetősége pedig megnyitotta a műtétes gyógyítás sikeres korszakát.
* a beteg mögötti férfi kezében az étert (altatószert) adagoló gömb
Bostonban indult tehát az altatóorvoslás története, amely a kezdeti műtőbeli bódítás-fájdalomcsillapításból sokrétű, nélkülözhetetlen tudománnyá vált. Ma már az aneszteziológia és intenzív terápia dinamikusan fejlődő, önálló orvosi szakterület.
Alapvető feladata a fájdalommentesség biztosításán kívül az életfontosságú szervek működésének ellenőrzése és a kóros állapotok kezelése mind a műtéti érzéstelenítés, mind az intenzív terápia során.
Napjainkban a kórházi betegek 75-80 százaléka találkozik az aneszteziológussal, vagy azért, mert operálni kell, vagy mert a betegség kritikussá válása esetén az intenzív osztályon gyógyítja az aneszteziológus, intenzív terápiás szakemberekkel.
A tudomány, a gyógyszeripar és a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a páciens rossz élmény nélkül aludjon el, ne érezzen fájdalmat, kellemesen és nyugodtan ébredjen, a korszerű készülékek segítségével pedig biztonságossá vált az aneszteziológia.
A köztudatban azonban még ma is sok tévhit, rémtörténet él, és van, aki retteg, hogy felébred műtét közben, van aki attól fél, hogy a műtét végén nem ébred fel. Ma már ezeknek a hibáknak a személyre szabott narkózisvezetéssel, gondos ellenőrzés mellett nem szabad előfordulniuk.
Hogy mindez miként valósulhat meg, mi volt a fejlődés menete, legyen egy következő írás tárgya.
Dr. Sugár István
aneszteziológus
*az írás megjelent: Biatorbágyi Körkép IX. évfolyam, 9. szám /2019 november