De miért is fontos megemlékezni erről az eseményről? Mi volt előtte, és mi változott?

A 18. század közepéig a fájdalom volt a műtéttel járó legnagyobb gyötrelem, mert mint azt John Collins Warren bostoni sebészprofesszor a 19. században elismerte: „Sebészkésünk elválaszthatatlan a fájdalomtól.” Albert Schweitzer, a Nobel-békedíjas német orvos, lelkész, filozófus, orgonaművész 1931-ben pedig így fogalmazott: „A fájdalom a halálnál is rettenetesebb úr.” Akkoriban az egyetlen gyógyulást jelentő sebészkéstől sokakat a fájdalmas szenvedés tartott vissza. Gyakorta előfordult, hogy nem a műtét, hanem a fájdalom vagy az attól való rettegés sokkoló hatása okozott halált. Ezért óriási jelentősége volt annak, hogy az első sikeres éternarkózis után a beteg kijelentette: a műtét alatt semmilyen fájdalmat nem érzett. A műtéti fájdalomcsillapítás tudományának megszületésével véget ért a tudatlanság, a kín és sötétben való meddő tapogatózás időszaka. A fájdalommentes operálás lehetősége pedig megnyitotta a műtétes gyógyítás sikeres korszakát.

Bostonban indult tehát az altatóorvoslás története, amely a kezdeti műtőbeli bódítás-fájdalomcsillapításból sokrétű, nélkülözhetetlen tudománnyá vált. Ma már az aneszteziológia és intenzív terápia dinamikusan fejlődő, önálló orvosi szakterület.

Alapvető feladata a fájdalommentesség biztosításán kívül az életfontosságú szervek működésének ellenőrzése és a kóros állapotok kezelése mind a műtéti érzéstelenítés, mind az intenzív terápia során.
Napjainkban a kórházi betegek 75-80 százaléka találkozik az aneszteziológussal, vagy azért, mert operálni kell, vagy mert a betegség kritikussá válása esetén az intenzív osztályon gyógyítja az aneszteziológus, intenzív terápiás szakemberekkel.
A tudomány, a gyógyszeripar és a technika fejlődése lehetővé tette, hogy a páciens rossz élmény nélkül aludjon el, ne érezzen fájdalmat, kellemesen és nyugodtan ébredjen, a korszerű készülékek segítségével pedig biztonságossá vált az aneszteziológia.

A köztudatban azonban még ma is sok tévhit, rémtörténet él, és van, aki retteg, hogy felébred műtét közben, van aki attól fél, hogy a műtét végén nem ébred fel. Ma már ezeknek a hibáknak a személyre szabott narkózisvezetéssel, gondos ellenőrzés mellett nem szabad előfordulniuk.

Hogy mindez miként valósulhat meg, mi volt a fejlődés menete, legyen egy következő írás tárgya.

Dr. Sugár István
aneszteziológus